Sajnálat
Az egyetlen növény amit a Seiryou Kisgimnáziumban termesztettünk az a natsumikan volt. (megj.: egy ez Japánban kifejlesztett savanyú narancsszerű gyümölcs, angol oldalak is "natsumikan"-ként hivatkoznak rá. Tükörfordításban "nyári narancs"-ként lehetne fordítani.)
Amikor mentem, hogy felszedjem a magokat a fák alól, a fiúk kicsúfoltak a járásom miatt.
"Hogy mész már? Mint egy óvodás.."
"A túlbuzgóság ólábbal jár?"
Nevetve mindent a fejemhez vágtak, ami csak eszükbe jutott. Természetesen nem törődtem velük. Ha minden sértésüket felvenném, nem maradna víz az óceánban. (megj.:közmondás). Szerencsére valahogyan csak vissza tudtam tartani a könnyeimet, de igazán nehezemre esett nem sírni.
Történt ma valami igazán idegesítő.
Tesióra előtt mint mindig, átöltöztem és kimentem a gyülekezőhelyre, ahol a tanár bejelentette, hogy ma 1 km-t futunk a parkban, aztán kosárpasszokat fogunk gyakorolni. Dobbant egyet a szívem. Futás, dobás.. egyiket sem tudom.
"Kitou-kun, te mit fogsz csinálni?" - csak lehajtottam a fejem, mire a tanár így szólt:
"Nos, itt maradhatsz a tanteremben O-sannal tanulni.” (O-san otthon felejtette a tesicuccát.)
Ezt hallva máris morgolódás támadt.
"Waa, de jó neki, tanterem.. " - elöntött a méreg.
"Ha annyira szeretnétek a tanteremben maradni, szívesen helyet cserélek veletek! Ha csak egy napra is, de szeretnék testet cserélni valakivel. Akkor talán megértenétek milyen érzés annak, aki nem tudja megtenni amit akar."
Minden alkalommal amikor sétálok, minden lépésnél amit teszek, érzem a testem bizonytalanságát, és ettől egyre gyengébbnek érzem magam, megalázottnak és nyomorultnak, mivel nem vagyok képes azokra amikre mindenki más.
Lehet, hogy ez valami olyan, amit nem érthetsz amíg meg nem tapasztalod? Még ha nem is érzik amit a másik, szeretném ha legalább megpróbálnák más nézőpontjából szemlélni a dolgokat. Ez persze nehéz.
Én is csak azután értettem meg, amikor megtörtént velem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése