Kivizsgálás
I go to the hospital in Nagoya with my mother. (megj.: Aya ezt eredetileg is angolul írta a naplóba.)
Elmegyek a nagoyai kórházba anyuval.
9-kor indultunk, és Rika, a kishúgom, habár nem érezte jól magát el kellett vinnünk a bölcsődébe, mert én a kórházba megyek.. szegény Rika!
11-re érkeztünk a Nagoya Egyetemi Kórházba.
A 3 órás várakozásunk alatt próbáltam egy könyvet olvasni, de egyszerűen túlságosan ideges voltam. Nem tudtam koncentrálni, mivel majd szétvetett az izgalom és az idegesség.
"Felhívtam Sofue Itsuro professzort, minden rendben lesz" -mondta anyu, de nem tudott megnyugtatni.
Végül végre engem szólítottak. A szívem nagyon gyorsan vert. Anyu elmondta a problémáimat a doktornak:
1. Elestem és beütöttem az államat. (Normális esetben az ember maga elé teszi a kezét, hogy tompítsa az esést, az én állam viszont egyenest a földhöz csapódott.)
2. Instabil a járásom. (Nem tudom a térdeimet rendesen behajlítani.)
3. Egyre csak fogyok.
4. A mozgásom lassú. (Nem tudok hirtelen mozdulatokat tenni.)
Ahogy hallgattam, egyre jobban kezdtem félni.. Anyu mindig elfoglalt, rohangál ide-oda, mégis észrevett még ilyen apróságokat is. Ennyire észrevehetőek lennének a problémáim? De kicsit meg is nyugodtam. A titkos aggodalmaimat végre egy orvos elé tárhattam. A problémáim ezzel megoldódhatnak.
Egy kis kör alakú széken ültem az orvossal szemben. Szemüveges volt, tekintetéből melegség áradt és kedves volt a mosolya, szóval kicsit megkönnyebbültem.
Azt mondta, csukjam be a szemem majd próbáljam meg összeérinteni az ujjhegyeimet. Aztán féllábon kellett egyensúlyoznom. Később egy ágyon fekve ki kellett nyújtanom, majd behajlítanom a lábaimat. Megütögette a térdeimet egy kalapáccsal. Mindent úgy tettem, ahogy kérte, aztán a kivizsgálásnak vége volt.
"Csináljunk egy CT-t." -mondta.
"Aya" -mondta anyu. -"nem fog fájni vagy szúrni. Ez csak egy gép ami szeletenként lefényképezi az agyadat."
"Mii?! Szeletenként?!"
Általában ha az embert megcétézik, akkor valószínűleg nagy baja van. Egy nagy gép ereszkedett a fejemre, aztán teljesen eltakarta. Olyan volt mintha egy úrhajóba szálltam volna. Egy fehér köpenyes ápoló azt mondta "Igyekezz nem mozogni, mintha csak aludnál!". Így tettem, míg végül kicsit tényleg el is álmosodtam.
Miután ismét egy csomót kellett várnunk, kaptunk valami gyógyszert és végre hazajöhettünk. Még egy pontot hozzáadtam a napirendemhez: Nem fogok panaszkodni a gyógyszerek miatt - akkor sem ha elveszik az amúgy is kis étvágyamat - amíg segítenek. Doktor úr, kérem mentse meg Aya, egy bimbózó kis virág életét!
Azt mondta, csak havonta egyszer kell bemennem, mivel a kórház messze van, és iskolába kell járnom. Mindenképpen elmegyek, és megteszem amire csak kér, csak kérem, gyógyítson meg valahogyan!
Nagoya Kórház! Sofue doktor úr! Nagyon szépen kérem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése