Kitou Aya naplójának magyar fordítása - eredeti japán nyelvről.
*Új rész minden vasárnap*

2012. május 12., szombat

16 évesen - A gyötrelmek kezdete (Kórházi élet)

Kórházi élet

Az új életem, először távol otthontól, elkezdődött.
Egy kb 50 éves nénivel vagyok egy szobában. Anyu illendően köszöntötte, és fejet hajtottunk. Csendes néninek tűnt, magányos szemekkel. Én viszont ideges voltam, mivel nem tudtam mi vár rám ezután.
Délután elmentem sétálni a nénivel. Egy padra ültünk, egy cseresznyefa alá.
A napsugarak táncoltak a levelek közt Habár nem láttam rendesen, a levelek zöldje és a fehér fény közt valamilyen fura szépséget véltem felfedezni.  Aztán rám tört a furcsaság érzése is, ahogy a levelek zizegtek, de valószínűleg csak a szél játszott velem.

Nagyjából megszoktam a kórházi életet, de délután fél 5-kor van vacsora és 9-kor már lámpaoltás, ami azért elég durva szerintem.
Az idő mintha felgyorsult volna, a napok csak úgy repültek mögöttem.

Egy csomó teszten estem át, mint például az EMG-n (aww, ez fájt ám!) (megj.: másnéven electromyogram, az izmok működését méri úgy, hogy közben tűket szurkálnak beléjük), EKG-n (megj.: másnéven electrocardiogram, szívműködést mérő műszer), rengeteg röntgenfelvételen, és hallásvizsgálatokon.
A hatalmas kórház egyik feléből a másikba cipelnek össze-vissza, már egész elveszettnek érzem magam néha. Oh, és utálom az itteni sötét folyosókat. A hangulatom is sötét lesz tőlük.

Az orvosom, Dr. Yamamoto Hiroko (jelenleg a Fujita Egyetem Egészségügyi Kórházának neurológia professzora) azt mondta injekciót fogok kapni, az talán segít majd.
Hogy láthassuk az előtte-utána hatást, videóra vettük ahogy sétálok, ahogy felmegyek a lépcsőre, ahogy begombolok egy gombot, ilyesmiket, egy 16 mm-es kamerával.

Kíváncsi vagyok mi leszek ha felnövök, vagyis inkább mi lehetek ha felnövök?
A munkámnak ilyennek kell lennie:
 1. Valami olyan, ahol nem kell a testemet használnom.
 2. Valami olyan, amihez a tudásom, az agyam kell.
 3. Valami olyan, ami ezek ellenére jól fizet.
Elég nehéz. Vajon van egyáltalán ilyen munka?

Néhány fiatal orvos jött megnézni engem.
"Állj a lábujjhegyedre!  Most csukott szemmel! Meg tudod ezt csinálni?"
Mondtak valamit a csípőcsontomról is, aztán megkérdezték "Ugye vicces volt?".
Hát nem. Legszívesebben rájuk ordítottam volna: 'Nem vagyok kísérleti nyúl, hagyjanak békén!'

Vasárnap, amit annyira vártam végre eljött. Anyu és a két húgom jöttek meglátogatni. Felmentünk a tetőre kiteregetni a frissen mosott ruhát. A kék ég igazán szép volt. A fehér felhők pedig csak tetőzték a szépségét. A szél ugyan egy kicsit meleg volt, de mégis kellemes. Úgy éreztem, hosszú idő után végre megint ember lehetek.
Aztán el kellett mennem biopsziára (megj.: mintavétel a gerincfolyadékból). Fáj a fejem. Rettenetesen fáj. Talán az injekciótól?

Mii-chan családja (anyu öccsének családja) eljöttek meglátogatni.
Nagyapa szemei vörösek voltak. Meg akartam kérdezni miért, de nem mertem.. aztán nagyapa kérdezte meg:
"Furán nézek ki? Egy kicsit leégtem tegnap munka közben, és késő estig fent voltam."
Mintha temetésen lett volna, olyan sötét volt a hangulata. És a szemei olyanok voltak mint egy nyúlé. Mint valakié, aki sokat sírt.
"Aya, ne add fel (megj.: megintcsak a 'Ganbatte ne') ! Legközelebb hozok neked valami finomságot. Mit szeretnél?"
"Egy könyvet szeretnék. Sagan 'Jó reggelt, búbánat'-át már nagyon régóta szeretném elolvasni.”

Lementem a fizikoterápia szobába, az alagsorba.
Megintcsak teszt következett, Kawabashi és Imaeda doktorokkal.
De most mondtam valami hülyesgéet. Nem is hiszem el, hogy képes voltam azt hazudni nekik, hogy a kedvenc tantárgyaim a japán és az angol, amik mellesleg olyan jól mennek, hogy osztályelső vagyok belőlük. Ez volt az utolsó alkalom, hogy hazdutam a jegyeimről.. ettől csak egyre elkeseredettebb leszek, kedvem támadna bankot rabolni vagy valami.
De igazából ez alapján nem lehet megítélni milyen okos is vagy.
Dr Kawabashi azt mondta, egy bajkeverő volt fiatal korában.
Szerintem ez így van jól.. egészséges.
Én még mindíg fiatal vagyok, és nézzenek csak a testemre..
Nagyon elkeseredtem, így akaratlanul is eleredtek a könnyeim.
Soha többé nem mondok ilyeneket. De miután most leírtam amit akartam, sokkal jobban érzem magam.

Az ok, amiért megszállottan tanulok, az az, mert ez az egyetlen amiben jó vagyok. Ha elveszik tőlem a tanulást, nem marad más csak egy használhatatlan test. Nem akarok így érezni. Szomorú, kegyetlen, de ez az igazság.
De egy percig sem érdekelne, ha nem lennék okos, csak lenne egy egészséges testem..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése