Indulás
Igen,
felvettek!! Anyu és az én arcom is könnyáztatta volt.
Minden erőmmel azon leszek,
hogy a legjobbat adjam magamból, sok barátom legyen és, hogy ne essek el
folyton.
A
vacsi hamburger volt, az én kívánságomra.
Olyan boldog vagyok, mintha
én lennék a nap hőse.
Végre
meg lett az eredménye annak, hogy a félig-meddig irányíthatatlan testemet
figyelmen kívül hagyva mindent beleadtam a tanulásba. Annyira jó érzés!
Egy kicsit azért magányos
vagyok. El kell fogadnom a fogyatékosságomat. Egyre nyilvánvalóbb, hogy nem
vagyok teljesen ura a mozdulataimnak. A járásom is elég ingatag.
És
amikor látom, hogy bele fogok ütközni valamibe, még félreállni sem tudok, mivel
nem vagyok képes gyors mozdulatokra.
A
folyosó szélén fogok közlekedni. Valószínűleg a figyelem középpontjába kerülök majd
az új barátaimmal. Ez már nem olyan, amit elrejthet az ember, szóval az
elejétől kezdve őszintén magamat fogom adni -ezt eldönttöttem, de félek. Nem
tudom, képes leszek-e kitartani. És mindenekelőtt kíváncsi leszek mi lesz a
tesivel..
Az az egy szó anyutól..
"A
gimnáziumi életed nem lesz egyszerű. Valószínűleg lesznek nehéz időszakok,
amikor majd másnak érzed magad mint a többiek. De mindenkinek vannak nehézségek
az életében.. Ne gondolj úgy magadra, mint egy csődtömegre. Gondolj arra, hogy
vannak akik még nálad is rosszabb helyzetben vannak. Ez majd ad egy kis
erőt, talán."
Elgondolkodtam ezen, hmm,
értem. Azt hiszem anyunak talán még rosszabb ez az egész mint nekem. Anyu olyan
emberekkel dolgozik akiknek fájdalmaik vannak és segítségre szorulnak. (megj.:
Aya anyukája 'health consultant' azaz egészségügyi tanácsadó, aki beteg
embereknek segít, illetve gyógymódokat javasol.) Amikor erre gondolok, mindig
túl tudok jutni a saját problémáimon. A szüleimért, magamért, az egész
társadalomért eldöntöttem, hogy folytatom a küzdelmet a lehető legtöbb
reménnyel, hogy élhessek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése