Az
új életem, először távol otthontól, elkezdődött.
Egy kb 50 éves nénivel vagyok
egy szobában. Anyu illendően köszöntötte, és fejet hajtottunk. Csendes néninek
tűnt, magányos szemekkel. Én viszont ideges voltam, mivel nem tudtam mi vár rám
ezután.
Délután
elmentem sétálni a nénivel. Egy padra ültünk, egy cseresznyefa alá.
A napsugarak táncoltak a
levelek közt Habár nem láttam rendesen, a levelek zöldje és a fehér fény közt
valamilyen fura szépséget véltem felfedezni. Aztán rám tört a furcsaság érzése is, ahogy a
levelek zizegtek, de valószínűleg csak a szél játszott velem.
Nagyjából megszoktam a
kórházi életet, de délután fél 5-kor van vacsora és 9-kor már lámpaoltás, ami
azért elég durva szerintem.
Az
idő mintha felgyorsult volna, a napok csak úgy repültek mögöttem.
Egy csomó teszten estem át,
mint például az EMG-n (aww, ez fájt ám!) (megj.: másnéven electromyogram, az
izmok működését méri úgy, hogy közben tűket szurkálnak beléjük), EKG-n (megj.:
másnéven electrocardiogram, szívműködést mérő műszer), rengeteg
röntgenfelvételen, és hallásvizsgálatokon.
A
hatalmas kórház egyik feléből a másikba cipelnek össze-vissza, már egész
elveszettnek érzem magam néha. Oh, és utálom az itteni sötét folyosókat. A
hangulatom is sötét lesz tőlük.
Az orvosom, Dr. Yamamoto
Hiroko (jelenleg a Fujita Egyetem Egészségügyi Kórházának neurológia
professzora) azt mondta injekciót fogok kapni, az talán segít majd.
Hogy
láthassuk az előtte-utána hatást, videóra vettük ahogy sétálok, ahogy felmegyek
a lépcsőre, ahogy begombolok egy gombot, ilyesmiket, egy 16 mm-es kamerával.
Kíváncsi vagyok mi leszek ha
felnövök, vagyis inkább mi lehetek ha felnövök?
A
munkámnak ilyennek kell lennie:
1. Valami olyan, ahol nem
kell a testemet használnom.
2. Valami olyan, amihez a
tudásom, az agyam kell.
3. Valami olyan, ami ezek
ellenére jól fizet.
Elég nehéz. Vajon van egyáltalán
ilyen munka?
Néhány fiatal orvos jött
megnézni engem.
"Állj
a lábujjhegyedre! Most csukott szemmel!
Meg tudod ezt csinálni?"
Mondtak
valamit a csípőcsontomról is, aztán megkérdezték "Ugye vicces volt?".
Hát
nem. Legszívesebben rájuk ordítottam volna: 'Nem vagyok kísérleti nyúl, hagyjanak
békén!'
Vasárnap, amit annyira vártam
végre eljött. Anyu és a két húgom jöttek meglátogatni. Felmentünk a tetőre
kiteregetni a frissen mosott ruhát. A kék ég igazán szép volt. A fehér felhők
pedig csak tetőzték a szépségét. A szél ugyan egy kicsit meleg volt, de mégis
kellemes. Úgy éreztem, hosszú idő után végre megint ember lehetek.
Aztán
el kellett mennem biopsziára (megj.: mintavétel a gerincfolyadékból). Fáj a
fejem. Rettenetesen fáj. Talán az injekciótól?
Mii-chan családja (anyu
öccsének családja) eljöttek meglátogatni.
Nagyapa
szemei vörösek voltak. Meg akartam kérdezni miért, de nem mertem.. aztán
nagyapa kérdezte meg:
"Furán
nézek ki? Egy kicsit leégtem tegnap munka közben, és késő estig fent
voltam."
Mintha
temetésen lett volna, olyan sötét volt a hangulata. És a szemei olyanok voltak
mint egy nyúlé. Mint valakié, aki sokat sírt.
"Aya, ne add fel (megj.:
megintcsak a 'Ganbatte ne') ! Legközelebb hozok neked valami finomságot. Mit
szeretnél?"
"Egy
könyvet szeretnék. Sagan 'Jó reggelt, búbánat'-át már nagyon régóta szeretném
elolvasni.”
Lementem a fizikoterápia
szobába, az alagsorba.
Megintcsak
teszt következett, Kawabashi és Imaeda doktorokkal.
De
most mondtam valami hülyesgéet. Nem is hiszem el, hogy képes voltam azt hazudni
nekik, hogy a kedvenc tantárgyaim a japán és az angol, amik mellesleg olyan jól
mennek, hogy osztályelső vagyok belőlük. Ez volt az utolsó alkalom, hogy
hazdutam a jegyeimről.. ettől csak egyre elkeseredettebb leszek, kedvem támadna
bankot rabolni vagy valami.
De
igazából ez alapján nem lehet megítélni milyen okos is vagy.
Dr Kawabashi azt mondta, egy
bajkeverő volt fiatal korában.
Szerintem
ez így van jól.. egészséges.
Én
még mindíg fiatal vagyok, és nézzenek csak a testemre..
Nagyon
elkeseredtem, így akaratlanul is eleredtek a könnyeim.
Soha
többé nem mondok ilyeneket. De miután most leírtam amit akartam, sokkal jobban
érzem magam.
Az ok, amiért megszállottan
tanulok, az az, mert ez az egyetlen amiben jó vagyok. Ha elveszik tőlem a
tanulást, nem marad más csak egy használhatatlan test. Nem akarok így érezni.
Szomorú, kegyetlen, de ez az igazság.
De
egy percig sem érdekelne, ha nem lennék okos, csak lenne egy egészséges
testem..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése